Swanson Taurin 500 mg 100 db
A taurin egy aminosav, amely szerepet játszik a neurológiai fejlődésben, emellett pedig antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik.
A taurin leggazdagabb természetes forrásai a kagylók, rákfélék és egyéb tengeri herkentyűk, valamint a szív.
Számos tanulmány mutat rá, hogy a magasabb taurinbevitel, azaz a szervezet magasabb taurinszintje többek közt javítja az életminőséget, és fokozza a sportteljesítményt.
A taurin pozitívan hat az agy működésére, beleértve a memóriát, a hangulat szabályozását, illetve a kognitív képességeket is.
Mi több, egy 2009-es tanulmány megállapítása szerint a japánok nagyrészt a magasabb taurinbevitelüknek köszönhetik kimagasló élethosszukat és fiatalos aktivitásukat öreg korban is (Yamori és mtsi., 2009).
Egy 2012-ben orvosi szaklapban publikált áttekintés a taurint, a korábbi vélekedésekkel ellentétben a szervezet egyik legfontosabb, esszenciális elemének tartja, mely optimális szintje csak magas taurin tartalmú élelmiszerek vagy kiegészítők fogyasztásával tartható fent. Már egy korábbi, 2002-es, hasonló áttekintés szerint is a taurin hiány gyakoribb, mint gondolnánk, mert nehezen mérhető és nem tárolódik. Különösen fontosnak tarják a csecsemők taurin pótlását (ma már jobb bébi tápszerek tartalmazzák is). Láthatjuk tehát, hogy a szervezet taurin ellátottsága erősen összefügg a civilizációs betegségek előfordulásával és így a magasabb taurin tartalmú táplálkozás fontos lenne.
A feleslegesen bevitt taurint a vese kiválasztja.
Jótékony hatásai:
- A taurin csökkentheti a koleszterinszintet
- A taurin fontos szerepet játszik a kardiovaszkuláris rendszer számos területén.
- Ez az aminosav segíti a kulcsfontosságú tápanyagok szállítását, például a káliumét, a magnéziumét, a kalciumét, illetve segít a szívsejtek működésének javításában is.
- A taurinszint a szívinfarktus kockázatát is csökkenti.
- Csökkenti sejthalál a T-sejtek esetében, ezért az immunrendszer erősödését vonja maga után.
- Az eredmények azt mutatják, hogy a taurin növeli a limfociták aktivitását.
Adagolás: napi 1 db kapszula bő vízzel lenyelve étkezések között.
A napi adag 500 mg hatóanyagot tartalmaz.
Egyéb összetevők: zselatin, mikrokristályos cellulóz (növényi), magnézium-sztearát, kalcium-laurát, szilícium-dioxid.
OGYÉI notifikációs szám: 32077/2023
Gyártó: Swanson Health Products USA
Forgalmazó: Creams of Norway Kft., 1015 Budapest, Donáti utca 38/A
A napi ajánlott mennyiséget ne lépje túl! Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás!
A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet, és az egészséges életmódot.
Minőségét megőrzi a doboz oldalán jelzett időpontig.
(nap/hó/év)
A doboz gyermekek elől gondosan elzárva, száraz hűvös helyen, sugárzó hőtől és fénytől védve tartandó!
Webáruházunkban kínált termékek jellemzőiként feltüntetett mentességi, illetve bio és vegán megjelölések kizárólag a gyártó által közzétett információk és termékösszetevők alapján kerülnek feltüntetésre, továbbá a fogyasztók kizárólag erről való tájékoztatását kívánják szolgálni. Ezen jelölések önmagukban nem jelentenek garanciát arra, hogy a termékek allergén és webáruházunkban jelölt anyagoktól mentes üzemben készültek, azaz tárgyi allergéneket és webáruházunkban jelölt anyagokat nyomokban nem tartalmazzák. Társaságunk az ebből fakadó negatív következményekre vonatkozó felelősségét kizárja.
Webáruházunkban megtalálható termékek leírásai, ismertetői, valamint az elhelyezett (mentességi, illetve bio és vegán) megjelölések a legnagyobb gondossággal készülnek, továbbá felülvizsgálatuk folyamatos. Az emberi tényező azonban nem kizárható, így elvétve előfordulhatnak elírások vagy téves megjelölések.
A fenti okokból kifolyólag a pontos tájékozódáshoz, kérjük, ne hagyatkozzon kizárólag webáruházunkban megtalálható információkra. Vásárlás előtt látogasson el a gyártó vagy a hivatalos magyarországi márka képviselet weboldalára, illetve szükség esetén fegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatukkal.
Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004 (IV. 26.) számú ESZCSM rendeletben foglaltak szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére, megelőzésére. Fogyasztásuk nem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést, de kiegészítheti az orvos által javasolt terápiát. A leírásban szereplő állítások nem a termékre vonatkoznak, kizárólag a fogyasztók általános ismeretterjesztését kívánják szolgálni az összetevőkkel, hatóanyagokkal kapcsolatban. Az információk nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémákra, továbbá nem értelmezhetőek javaslatként konkrét tünetek kezelésére. Egészségi problémájával mindig forduljon kezelő orvosához, gyógyszerészéhez!